Nézd meg felülről a régi Magyarországot!

A Balaton egy 1960-as kémfelvételen (ortofotón)

Biztosan ti is gondolkodtatok már azon, milyen lehetett hajdanán szülővárosotok, hogy festett a levegőből egy-egy település és környéke, mit láttak a magasból a katonai vagy civil repülőgépek pilótái. Mindez most lehetővé vált: láthatjátok, milyen volt az egykori Budapest, a siófoki kikötő a második világháborús bombázások előtt, vagy éppen Szeged az árvíz után.

Éveken át gyűlt az immár nyilvános adatbázis, a Légifotó Archívumanyaga. Bár az ötlet az ezredfordulón született, a technikai fejlődés csak most tette lehetővé a projekt megvalósulását. Látképeket és ortofotókat találtok az oldalon. (Ez utóbbi teljes felülnézeti képet jelent, amely olyan, mintha térképet néznétek.)


A siófoki kikötő mólója a II. világháború előtt
                             

A siófoki fotó mellett az Archívumban találtok koordinátákat. Annak számait kell bemásolni az x és y jelzés nélkül a Google Maps-be, és megkapjátok az egykori fotózás pontos helyét.



A fotózás helye, technikája és típusa szerint is lehet ingyenesen böngészni a fotográfiák között. A felvételek egy része azonban más minőségű, mint a mai, digitális eszközökkel készített képek. Az eredeti adathordozók (például filmtekercsek) gyakran megsérültek, karcolódtak az évtizedek folyamán, rendszerint megkoptak a színek, és bizony 100 vagy 50 évvel ezelőtt is előfordult, hogy bemozdult a gép.

Az Óbudai sziget a két világháború között

"Olyan információk birtokába juthatunk az elmúlt időszakokról, amilyenek a korábbi évszázadokból nem maradnak ránk. Csak rajtunk múlik, hogy élünk-e ezzel a lehetőséggel, vagy hagyjuk elenyészni a felbecsülhetetlen értékű felvételeket, amelyek valami újfajta kapcsolatot teremtenek pár emberöltőnyi korok között.Azért indítottuk el a légifelvételeket digitális archívumban összefogó projektjét, hogy minél több felvételt őrizzünk meg és tegyünk elérhetővé a közérdekű, de remélhetőleg önfenntartó projekt keretében" - fogalmaznak a digitális archívum készítői.

Ilyen látványt nyújtott Szeged az 1879-es árvíz után

Szeretlekmagyarorszag.hu