Max még szinte kölyök volt, amikor elcsatangolt debreceni gazdáitól. A család kedvencét egy éven át keresték hirdetésekben és plakátokon, de végül lemondtak róla. A berettyohir.hu beszámolója szerint a kutyát harmincöt kilométerrel arrébb, Berettyóújfaluban találták meg. 5 évvel később!
Max január közepe óta kóborolt a berettyóújfalui kórház környéken, szinte otthonának érezte a kórház udvarát, ahol enni is kapott.
Lisztes Csilla, a helyi rendőrnő volt az, aki végül szólt a helyi állatvédőnek, Elek Mihálynak. Maxot az egyik kapubejáróba húzódva találták. Látszott rajta, hogy barátságos, emberhez szokott, nyugodt állat.
A helyi állatorvosnő, dr Rusland-Hudák Viktória a rendelőjéből elhozta a chipolvasót, hátha kiderül, kié a kutyus. Sikerrel járt, hiszen a kutyában volt chip, amit még kiskorában ültette bele.
Megállapították, hogy a tulajdonosa debreceni. Telefonszámot sajnos nem találtak hozzá, de az internet segítségével mégis azonosítani tudták.
Akkor derült ki, hogy Max már 7 éve elveszett. Mikor e-mail-ben elküldték a képét, a gazdája, Udvardy Enikő alig akart hinni a szemének. Azonnal felismerte. És ami a legszebb: a nagy találkozáskor a sok-sok eltelt év ellenére a kutya is felismerte őt!
Max, még kölyökkorában
Úton hazafelé
A beszámoló szerint még az állatvédők is megkönnyezték, amikor a hazatérő kutya és a régi gazdi újra egymásra találtak. VIDEÓ - Nézzétek meg ti is, hogy örül Max!
„Soha ne menj el egy kóbor állat mellett, mert lehet hazavárják őt.” - mondta Elek Mihály állatvédő, aki segített Max hazatérésében.
forrás: Szeretlek Magyarország