Nem szélsőjobboldali fikció az Európát sújtó tömeges illegális bevándorlás összekötése az Iszlám Állam terrorszervezet terjeszkedésével. Michèle Coninsx, az Eurojust európai nyomozószerv vezetője titkosszolgálati információkra hivatkozva közölte, hogy a szélsőségesek a Líbiából Olaszországba, a Földközi-tengeren keresztül özönlő migránsok közé vegyülnek.
Aggasztó a helyzet, hiszen nyilvánvalóan látjuk, hogy az embercsempészet a terrorizmust is finanszírozza, és olykor arra használják, hogy az Iszlám Állam tagjait beszivárogtassák - mondta az ügyész a Daily Mail brit lap szerint.
Ráadásul az sem véletlen, hogy rohamosan növekszik a migránsok száma - az Iszlám Állam a maga részéről kimondottan azért támogatja a tömeges útra kelést, mert ezzel akarják destabilizálni Európát, látható sikerrel.
2015 első negyedévében, tehát mindössze három hónap alatt 185 ezer ember érkezett kontinensünkre.
A terroristák azonosítását egyébként az is megnehezíti, sőt, szinte lehetetlenné teszi, hogy az illegális bevándorlók túlnyomó részt iratok nélkül érkeznek, és személyazonosságukat hamisan adják meg annak érdekében, hogy minél jobb elbírálást kapjanak a bevándorlási hivataloktól. Ugyan ez a helyzet a magyar-szerb határon át érkezők esetében is, akik szándékosan tépik szét, égetik el okmányaikat a déli vonalat átlépve.
forrás: Alfahír
forrás: Alfahír